szerepjáték, szerepjátékokSzülőként hányszor fogalmazódik meg bennünk, hogy szeretnénk, ha a mi gyerekeinknek jobb, vagy legalább olyan "gazdag" gyerekkora legyen, mint nekünk volt.

 

 

Valaki egyszer azt mondta - "Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is, ott marad a szobában, amit díszített." Mekkora igazság! A mai napig emlékszünk a meghatározó jó és rossz élményekre. Ezekből táplálkozunk vagy épp erősebbek lettünk tőlük, de mindenképp rányomta bélyegét életünkre.

Emlékszünk még a saját gyerekszobánkra? Ahol hátulgombolósként a fiúk szuperhősök bőrébe bújtak, a lányok hercegnővé vagy balerinává váltak. Aztán jött a tini korszak, amikor a szoba falát az akkor éppen menő zenekarok poszterei díszítették és mi magunk is sztárokká váltunk a tükör előtt, és nyomtuk ezerrel, még ha hamisan is. Gyerekként mindig olyan szerepeket játszottunk el, amik nagy hatással voltak ránk, valamilyen oknál fogva mintául szolgáltak, utánzásra késztettek.

 

szerepjáték, szerepjátékok jelentősége az élmények feldolgozásábanSzerepjátékok segítenek az élmények feldolozásában

Az effajta szerepjátékok segítik a gyerek számára kellemes és kellemetlen eseményeket, például egy költözést, válást, vagy egy testvér születését, hiszen a játék során saját indulatait, érzelmeit vetíti ki.

A szerepjáték, bár a felnőttek számára nem úgy tűnik, igen bonyolult szellemi tevékenység egy gyerek számára, illetve kulcsfontosságú, társadalmi, érzelmi és testi fejlődésük szempontjából. A csöppségeket maga a játék tanítja meg az életre, nem pedig a feszélyezett, szabályokkal teli oktatás.

 

 

szerepjáték, szerepjátékok a feszültség oldásáraMit tanítanak a szerepjátékok?

A gyerekszoba az a hely, amely biztonságot, stabilitást nyújt a gyerek számára. Itt Ő igazán önmaga lehet, néha herceg, néha hős, katona és királylány. Ez az Ő kis világa. Mint játékainak helyszíne lehetővé teszi a haragjának, félelmeinek, konfliktusainak feloldását és az ebből fakadó öröm átélését. A szerepjáték a legértékesebb játékfajta, mert a leghatékonyabban fejleszti a gyermek képzeletét, értelmi erőit, problémamegoldó képességét, a társas kapcsolatait. Megtanulja az alá-, fölérendelési viszonyokat, képessé válik az alkalmazkodásra, edzi akaratát, kihat érzelmi életének alakulására. Ez segíti a gyermek belső harmóniájának, nyugalmának kialakulását.

Éppen ezért nem mindegy mennyire ingergazdag egy gyerekszoba, mennyire ösztönzi a gyerek képzeletét, képességeit. Minden szülő boldognak akarja látni a gyermekért és ezért igyekszik a lehetőségeihez mérten a legideálisabbkörnyezetet kialakítani a számára.

 

 

 

 

ideális gyerekszoba, hercegnős gyerekszobaMilyen az ideális gyerekszoba?

Az ideális gyerekszoba tágas és világos, teret hagy a játékoknak a bútorok elhelyezésén túl. Ha nincs lehetőségünk változtatni a szoba méretén, optikailag még mindig növelhetjük színekkel mintákkal. A színek közvetlen hatást gyakorolnak a gyerek hangulatára. A nem kedvező színkombináció rosszkedvet, levertséget, haragot, idegességet válthat ki, de ellenkező esetben dinamizmust, erőt, jókedvet, derűt teremthet.

 

 

 

 

 

 

gyerekszoba, mesebútorFontosak a kiegészítők

A fal színén túl fontos, hogy milyen bútorral rendezzük be a gyerekszobát. Aki az egyszerűbb, olcsóbb megoldásra vágyik, az a hagyományos bútorok mellett dönt, és inkább kiegészítőkkel igyekszik ingergazdag mesebirodalmat kialakítani a kicsi számára (pl. ágytakaró, falvédő, függöny, szőnyeg, textilkép,...stb.)

 

 

 

 

gyerekszoba, mesebútor, hercegnős gyerekszobaFalfestéssel is feldobhatjuk a szobát

Aki itt nem akar megállni, vagy nem ezt a megoldást választja, az a gyerekszoba falait szívesen díszíti mesefalfestéssel, amely egyben térnövelő hatású is lehet és összhatásilag vidámságot kelt és életet visz a szobába. Aki jól tud rajzolni önmaga is elkészítheti gyermeke szobájába, aki nem, az elkészítteti profival.

 

 

 

 

gyerekszoba, mesebútor, kalózos gyerekszobaMesevilág teremtése bútorokkal

Aki ettől többre vágyik és megteheti, ott már a bútorok formájának, mintázatának is jelentős szerepe van egy izgalmas, megunhatatlan mesevilág kialakításában, amelyek a kedvenc hősök környezetét idézik, imitálják. Itt már a bútorok is szereplő társsá válnak a gyerekek által kitalált mesékben, szerepjátékokban.

 

 

 

 

Ügyeljünk a harmóniára, hogy a minták és színek megfelelő egyensúlyban legyenek és ne vigyük őket túlzásba!

Mindezek a lehetőségek hozzájárulnak ahhoz, hogy ingergazdag fizikális, pszichés környezetet teremtsünk a gyerekszobából, ahol a szoba kis lakója szabadon kalandozhat, játszhat, tanulhat, jókat alhat, és úgy ébredhet, mint Csipkerózsika, vagy épp Superman.

 

Fotók: pinteres és pingálók

 

Kovás Helén

gyerekszoba designer

 

 

Amennyiben szé és ingergazdag gyerekszobát szeretnél, vedd fel velünk a kapcsolatot! Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ha szeretnél ilyen, vagy ennél különlegesebb falfestést, azt itt rendeld meg tőlünk: gyerekszobafestés

De, ha csak kiegészítőkkel szeretnéd feldobbni, rendelj a webáruházunkból: Kiegészítők

 

 

 
Share