gyerekszoba, gyerekbútor. Repülős gyerekszoba. Repülős gyerekbútor. Repülős gyerekágy. Az embert ősidők óta foglalkoztatja a repülés. Leonardo da Vinci is megpróbálta megfejteni a titkát. Hitt abban, hogy eltanulhatjuk a madarak fortélyait. Szárnymozgató gépezeteket tervezett, amiket sohasem épített meg, de a legelsők között volt, aki már tudományos alapon próbált repülő gépezeteket alkotni.

 
1903-ban született meg az első működőképes repülőgép, azóta csak folyamatosan fejlődik ez az iparág és már nem a levegő meghódítása a cél, hanem az egész Univerzumé. 
 
Ki ne álmodott volna sohasem arról, hogy repül? Melyik gyerek nem próbálná ki milyen is az? Mekkora élményt nyújthat egy olyan gyerekszoba, ahol ezek a vágyálmok szárnyakat kapnak.
 
gyerekszoba, gyerekbútor, gyerekszoba ötlet. Repülős gyerekszoba, Repülős gyerekágy.Ez a gyerekszoba, olyan, mintha Saint-Exupéry korába röpítene. Franciás elegancia, a hatalmas alapterület, belmagasság tökéletesen tükrözi a repülés érzését. A megépített repülőgép ugyan nagy helyet foglal, de bőven marad még hely tárolóknak. A plafonra került felhős dekorációs festés olyan érzést kelt, mintha a levegőben lennénk, ezt erősíti a fehér szőnyeg is, mintegy felhőként terül szét a gép teste alatt. Az oldalsó falakra festett térképek, azt jelzik, hogy bárhova eljuthatsz képzeleted szárnyain. Nincs határ!
 
 
 
 
 
 
Repülős gyerekszoba. Repülős gyerekágy.A kifutópályán vagyunk, várjuk az engedélyt a felszállásra. Gépünk türelmetlenül toporog, hogy elrugaszkodjunk a földről és a felhők fölé emelkedjen. A szürke szőnyegpadló a betonpálya szürkeségét idézi. A felhős foto realisztikus tapéta a szabadég alatti érzést adja.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Repülős gyerekszoba. Repülős gyerekágy.Suhanunk az égen, alattunk a napsütötte termőföldek. Az üvegszálas technikával megépített emeletes repülős gyerekágy, egyértelműen azt az érzést kelti, hogy a levegőben lebegünk. Ezt erősíti a falfestés is.  Mintha egy repülőgépet félbevágtak volna, olyan tökéletes az ágy kidolgozottsága.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Repülős emeletes gyerekágy.Elmaradhatatlan a repülős emeletes ágy ötlete. Itt csak az a probléma, hogy ki aludjon fent és ki lent, de hát időnként lehet cserélni. Az alsó ágy izgalmasabb kialakítású.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Repülős gyerekszoba. Repülős falfestés a gyerekszoba falán.Ha a pénztárcánk nem engedi az előző repülős szobákhoz hasonló megépítését, kialakítását, akkor elég, ha egy propellert / légcsavart szerzünk be. Egy kis falfestéssel csalhatunk, és máris felkerül a gyerekszoba falára egy repülőgép, némi 3D-s hatással. Dekorációként vásárolhatunk még „világórákat” és egy utazóládát. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Repülős gyerekágy.Repülős ágy leegyszerűsített formában. Ezt bármely ügyesebb kezű Apuka, vagy asztalos mester el tudja készíteni. Kisebb gyerekeknek ez tökéletesen megfelel.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Fotók: pinterest.com
 
Kovács Helén
gyerekszoba designer
 
 
Share